Másolágep, vagy hangzatosabban xeroxgáp. Bár nap mint nap használjuk, mégsem tudunk róla sok mindent.

Xerográfia, avagy a fénymásolás története

Mint oly sok minden, ez is egy magyar fizikusprofesszor, Selényi Pál találmánya. Diákjai szerint Selényi professzor vérbeli kísérleti fizikus volt: „Dimenziókkal számolt, így a fizikai nagyságok összefüggését, lényegét kitûnõen, érthetõen megmutatta sok matematikai formalizmus nélkül. Nagyon eredeti volt, a kutató fizikus sugárzott ki belõle.”

Az 1920-as, 30-as években merült fel benne az ötlet, hogy adott képeket másolni lehetne. 1928 januárjában dolgozta ki azt az eljárást, mely lehetõséget ad elektromos képek rögzítésére. Ezalapján elkészítette azt a készüléket, amely erre alkalmas volt. Az USA-ban közölt szabadalmi cikkében foglalkozott a gyorsan mozgó jelek elektrosztatikus rögzítésével és elõhívásával.

1934 márciusában Magyarországon, majd 1935 márciusában Amerikában szabadalmaztatott egy képelõállítási eljárást. Az ionágyú segítségével elektorgrafikus-sztatikus hang- és képátvitel vált lehetségessé a rádióhullámokon keresztül. Az elektrosztatikus képátvivõ berendezés a televízió egyfajta elõdjéül is szolgált.

1935. augusztus 29.: Selényi publikálja az új elektrosztatikus képátviteli eljárást és annak alkalmazásait. Ezt tekintjük az elsõ fénymásológépnek. A szerkezet a következõ elven mûködik. Az üveghenger felületén van a lemásolandó kép, pozitív vagy negatív transzparens formájában. A henger elõtt található egy lyukblende, melyet egy lámpa világít meg. A henger belsejében levõ fotocella a ráesõ fénnyel arányos áramot ad. Az ionágyú a baloldali henger elõtt helyezkedik el, és tulajdonképpen nem egyéb, mint egy levegõben fûtött triódacsõ. A fotokatód platinadrót, a fûtést pedig a telep adja. A rácsot a 12-es fématom képezi, melynek közepén egy lyuk van. Ez a rács össze van kötve a fotocella áramkörében lévõ ellenállással, ahonnan a kivezérlést kapja. Az anódfeszültség szívó hatására negatív levegõionok folynak keresztül a rács lyukain, és feltöltik a bal hengeren kifeszített viaszospapírt.

Minél világosabb a kép egy helye, annál nagyobb a fotocella árama, ezáltal a trióda kivezetése is erõsebb lesz, és több töltés kerül a viaszospapírra. Lykopódiummal való beporzás után láthatóvá válik, s rögzítjük a képet, mely ezáltal maradandó lesz.

1936. április: Selényi cikket jelentet meg az USA-ban az elektrosztatikus képrögzítésrõl. Ez részletes leírást tartalmaz a képmásoló-készülék felépítésérõl. Az imént említett gépnek kisebb kivitelezése volt, és valószínûleg ezt a készüléket mutatta be a zürichi egyetemen.

1938. június: Selényi beszámol a képmásoló módszerérõl, a készülékrõl és az átvitt képrõl. Ezenkívül egy új ötlettel is elõáll: bemutatja az elektronemissziós fotokamrát, amely alapja az elektrográfiának, a televízióban való alkalmazásánál lehet hasznosítani. Ezzel a módszerrel egyszerre lehet egész képeket másolni és kivetíteni.

1938. szeptember: Chester F. Carlson Amerikában szabadalmaztatja elektrográfiájának ötletét, mely pontos mása Selényi júniusi felvetésének, különbség csak abban van, hogy Carlson félautomata formában szerkesztette meg gépét.

1938 október: Selényi újabb cikket közöl, melynek témája a gyors elektromos jelenségek elektrografikus rögzítése. Bemutat egy elektrografikus oszcillográfot, melyet általános laborhasználathoz lehet alkalmazni.

Ugyanebben a hónapban Carlson és Kornei Ottó fotovezetõ rétegen elkészítik az elsõ xeroxkópiát. A laboratóriumban, az Astoria Hotelben közösen csinálják meg az elsõ xerox fénymásolatot. A fotovezetõ e kísérletnél tiszta kén volt, amit cinklemezre olvasztottak és megszárítottak. A képet lykopódiummal hívták elõ. Carlson 1939 áprilisában szabadalmaztatta az eljárást, melyet ma a xerográfia alapszabadalmának tekintenek, érdekes azonban, hogy a találmányon csak az õ neve szerepelt.

Az elv, melyet ebben leírt, a következõ volt: fotovezetõ réteget visznek fel egy földelt fémlemezre. A réteget dörzsöléssel feltöltik, majd rávetítik a képet. Ennek következtében a fotoelektromos réteg a megvilágított helyen kisül. A rejtett elektrosztatikus képet porral elõhívják, majd papírt nyomnak rá, amire a por ráragad, a képet pedig késõbb hevítéssel, lakkal rögzítik.

1939. június: Carlson szabadalmában javasolja a fotoelektromos réteg felhasználását a telegráfia (távirat), képátvitel (fax) és a televíziós képek átvitelére, dróton vagy rádión keresztül.

1940. november: Carlson tovább tökéletesíti az elektrografikus készüléket. Ezután több sikertelen megkeresés után megegyezik a Battelle Intézettel, hogy kidolgozzák és tökéletesítik gépét. 1947-ben a Haloid cég is bekapcsolódik a fejlesztésbe, és pénzügyileg is támogatja a programot. Késõbb Xeroxra változtatja a nevét (xerox = száraz, graphos = írás görögül).

A Haloid azelõtt nedves kémiai eljárással készítette a kópiákat, de ez nagyon bonyolult és drága eljárás volt. Az elektrografikus gépgyártás ipari kifejlesztését a Xerox cég váltotta valóra és 1950-ben jelent meg a xeroxgépek sorozatgyártása. Ezeknél fotovezetõként már szelént használtak.

Selényi hívott elõ képet elõször szelénen, mivel észrevette az amorf szelén fotovezetõ tulajdonságát. Bár az õ rétegei alacsony ellenállásúak voltak, és így elektrosztatikus töltések nem tudtak rajtuk kifejlõdni, késõbb mégis bebizonyították, hogy a szelén az egyik legjobb fotovezetõ, és a legalkalmasabb a xerográfiai célokra.

A különbséget a két tudós között talán így lehetne megfogalmazni: Selényi Pál volt (tágabb értelemben) az elektrosztatikus fénymásolás (képátvitel) feltalálója, míg Chester F. Carlson (szûkebb értelemben) a fotovezetõs elektrosztatikus fénymásolás szülõatyja volt. Bár az elsõ sikeres fotoelektromos és fotosztatikus képet Carlson és Kornei Ottó készítette, Selényi nélkül még nagyon sokáig nélkülöznie kellett volna az emberiségnek a xerográfiát. Sajnos õ nem tudta felvenni a 40-es, 50-es évek között megindult versenyt azokkal a vállalatokkal, melyek a gépeket tökéletesítették.

Reméljük, egy-egy fénymásolás alkalmával azért eszetekbe fog jutni Selényi neve és az õ munkássága is!